 |
Akik feljutottak már egy hegycsúcs tetejére, ahonnan a szédítő mélységbe lenézve lábuk alatt terült el a világ, akik aludtak már a szabadban sziporkázó csillagokkal borított ég alatt, akik gyönyörködhettek már tavasszal a krókuszoktól lilába forduló hegyoldal látványában, azok átélték, hogy mit jelent a természet részévé válni. |
Azonban ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma érzés sem. Ezek az érzések azonban mindnyájunkat segítenek abban, hogy az élményekből megerősödve új célokat tűzzünk ki az életünkben.
Szeretnénk, hogy azoknak, akik eljönnek útjainkra, ne a hosszú utazások nyűge, a turistaparadicsomok lármája, vagy a fakultatív programok sablonossága legyen osztályrésze jól megérdemelt pihenésük alatt, hanem a hegyek csendje, a patakok hűs vize és a fák kérge alatt áramló élet meg-megújuló ereje. Annak, aki már eljutott olyan helyre, ahol addig még nem járt előtte ember: ez rendkívüli élményt jelent, mert ezáltal kiterjesztheti saját maga képzeletbeli határait. Mivel ez ma már keveseknek adatik meg, ha ezt az érzést nem is, de valami hasonlót szeretnénk nyújtani. Kevéssé ismert és még érintetlen tájak felfedezésének élményét kínáljuk Neked. Túráinkon a vidék föld- és vízrajzát, történelmét, állat- és növényvilágát is megismerheted, s ha már felkeltettük kíváncsiságodat, segítünk, hogy egyben meg is tudd kérdéseidre a választ.
Vedd fel újra bakancsod és ne sajnáld magad, ha elázol, elfáradsz, meleged van. Hidd el, erre fogsz majd leginkább visszaemlékezni, talán az életedet is másképp fogod látni egy picit, s ezt az érzést fogod keresni későbbi útjaidon is. Azonban mindig valami mást, szebbet, jobbat fogsz helyette találni.
Ne zavarjon, ha nincs profi felszerelésed, nem túráztál még sokat, vagy öregnek érzed magad a hegyekhez, útjaink között biztosan találsz magadnak valót, s jó társaságban a túrák és az utazás nehézségeit is könnyebb lesz elviselni. Ha velünk jössz, azt is tudnod kell, hogy a legfőbb élményt egyébként sem kis csapatunk fogja számodra nyújtani - bármennyire is jó társaság fog összeverődni -, hanem az, amiért már holnap érdemes bakancsot húznod, ez pedig nem más, mint a mindig meg-megújuló, ezerarcú TERMÉSZET. |
 |
|