Program
1. nap:
Találkozó 7.00-kor a Hősök terén, indulás 7.30-kor. Távolság kb. 340 km (kb. 5 óra). Határátlépés Ártándon, itt lehetőségünk lesz pénzváltására. Délután egy órára érünk Boga-telepre (Satul de vacanţă Boga), ahol a Flóra-panzióban foglaljuk el szállásunkat. A nap hátralevő részében egy rövid túra vár még ránk a Háromkirályok vízesés (Cascada Bulbuci) és az Ördög-szája barlanghoz. A három órás túrára nem szükséges felszerelés. Este a vacsora mellett rövid előadás során ismerkedhettek meg a terület földrajzával, a következő napokon bejárandó területekkel.
2. nap:
Reggel hét órakor ébresztő, majd reggeli után kb. 15 perces autózással érjük el a Köves-Körös (Crişul Pietros) és a Galbina-patak torkolatát. Célunk ezen a napon a Flóra rét (Poiana Florilor) és a Galbina kőköz (Cheile Galbenei). Kiépítettség és nehézség szempontjából a vidék legkeményebb túrája, bár átlagos képességekkel is könnyedén teljesíthető, mivel rövidebb távot kell csak leküzdeni. Két helyen a patak felett, a sziklába szerelt sodronykötélen kapaszkodva, mesterségesen kiépített lépéseken, illetve karunk erejével kell előrehaladnunk. Az Eminenciás esés (Cascada Evantai) mellett az ösvény egyik ága a vízesés mellett annak barlangjába vezet. Elemlámpával felszerelve, láncok segítségével lassan emelkedünk a barlangban, hogy végül a Látogató-barlangnál ismét a felszínen folytassuk utunkat. Innen ismét a szurdokban haladunk a patak feletti ösvényen, a Galbina-kitörés (Izbucul Galbenei) felé, mely tulajdonképpen a Csodavárban eltűnő hatalmas víztömeg kivezető nyílása. . Innen fordulunk vissza, hogy a Galbina völgyén keresztül hazatérjünk. (szintemelkedés: 950 m, távolság: 17,8 km)
3. nap:
Korai kelés után a Pádis-fennsík egy sokak által eddig ismeretlen és pont ezért még kevésbé érintett területe felé indulunk. Aznapi célunk a Bihar-hegység egyik legmagasabb csúcsa, az 1792 méter magas Bocsásza meghódítása lesz. A Varasó-réti nagy elágazásnál hagyjuk autóinkat, majd a Szamos-bazár mellett elhaladva, réteken és esztenák között érünk fel a széles hegyhátakból és lapos csúcsokból álló főgerincre. Balra messze a Mező-havas (Vf. Poieni) és az Istenek-havasa (Vf. Bohodei), előttünk még jókora távolságban a Bocsásza meredezik. Északkeleten pedig még távolabb a Vigyázó csúcsa sejlik fel. Végig széles ösvényen haladunk, majd közvetlen a csúcs előtt törpefenyvesben és sziklák között kell az utat keresgélnünk. A csúcsról pazar kilátás nyílik Biharfüred felé és a Dregan-patak völgyére, a környező hegyek vizeit felfogó hatalmas Dregan-völgyi víztározó irányába. Vissza ugyanazon az útvonalon érkezünk autóinkhoz.
(szintemelkedés: 970 m, menetidő: 8-9 óra, távolság: 22 km)
4. nap:
Utolsó napi programunk a híres Medve barlang (Peştera Urşilor), mely Románia egyik legszebb cseppkőbarlangja. A nyolcvanas évek közepén felfedezett barlang belseje mentes a koromlerakódásoktól, vasas, kénes színeződéses cseppkövei mellett Európában egyedülálló cseppkőformációit is láthatjuk. A kb. negyven perces román nyelvű vezetés után dél körül indulunk hazafelé.
|