| Hétvégi kenutúra és madárles a Tisza-tavon
Ha voltál már velünk túrázni, akkor azért, ha még nem, de készülsz rá a közeljövőben, akkor azért, ha pedig egyáltalán nem vonzanak a via ferraták és magashegyek, csupán a lankás, meghitt hazai tájak, a vízpart és a napsütés, akkor azért érdemes eljönnöd velünk erre a hétvégére. A burjánzó természet és az érintetlen vadvilág tárul föl előtted, s közben megismerhetsz minket is, leendő túravezetőidet is.
A 127 km2 kiterjedésű Tisza-tó hazánk második legnagyobb összefüggő vízfelülete, az általa nyújtott lehetőségek száma alapján viszont bátran tekinthetjük elsőnek. A fürödni és napozni vágyó családtól, a lelkes horgászon és vadászon keresztül a megszállott ornitológusig itt szinte mindenki megtalálhatja a számára ideális elfoglaltságot. A két napos evezős túra alatt a Tisza-tó északi csücskét, annak vadregényes csatornáit, nádasokkal eltakart vízi útjait fogjuk felderíteni. Az első nap a Tisza-tó nyílt vízén, a második nap annak vadregényes csatornáin fogunk evezni. Nagyon sok vadmadarat is láthatunk a gémektől a kormoránokig és récékig, de ha szerencsénk van vidra is a szemünk elé kerülhet. A tó híres a tündérrózsa és vízitök állományáról is. Külön érdekesség lehet a szálláshelyünkhöz közeli csatorna partján álló elhagyott hódvár megtekintése is. Szállásunk a tó északi részen közvetlenül a Nyárátka csatorna partján, természetközeli, igényes üdülőházakban lesz. A házakban fürdőszoba, felszerelt konyha, TV, a tetőtérben két hálószoba található. Minden házhoz külön tűzrakó hely tartozik, valamint a területen egy 25 m2-es nyitott fürdőmedence is található.
A túra nehézségi foka: 
A túra nem igényel speciális ismeretet, átlagos teljesítőképesség és állóképesség szükséges hozzá. A fél vagy egész napos túrák alatt azonban el lehet fáradni, ezért előtte nem árt, ha átmozgatod magad más túrákon is. Haladás jelzett ösvényeken. Átlagos napi menetidő 4-8 óra, átlagos napi szintemelkedés 300-1000 m. Speciális felszerelést nem szükséges.
 |
|